BME
LTSZ

Az idei, 8. Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek a megszokott szakmai színvonal és színes program mellett számos újítást hoz az előző évekhez képest.

Bár a rendezvénysorozat hosszúságát három hétről kettőre csökkentettük, a rövidebb időszak alatt még változatosabb programokat kínálunk. A látogatóknak lehetősége lesz részt venni egy gyárlátogatáson a Fővárosi Csatornázási Műveknél, illetve meghallgatni a Kutatóink Éves Konferenciája keretében az egyetemünkön folyó kutatásokról szóló beszámolókat. Szintén az újdonságok közé tartozik, hogy az előadásokat rendszeresen látogatók egy nyereményjátékban vehetnek részt. Ennek részleteiről a Játék menüpontban olvashattok.

Természetesen a nagy nevek idén sem maradhatnak el. Előadóink névsorában szerepel Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség egykori elnöke, és Hankiss Elemér Prima Primissima díjas szociológus is.

Idén tehát megadjuk a kezdő lökést mindazon gólyáknak, akik a képletek, összefüggések és definíciók ismeretén túl is szeretnének eligazodni a közgazdaságtanban; azoknak a projektfeladat előtt állóknak, akik még nem tudják, mivel foglalkoznának szívesen több féléven keresztül; és mindazon hallgatóknak, akik a legnagyobb szaktekintélyektől szeretnék megtanulni ennek a játéknak a szabályait.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A 8. GM7 Szervezőgárdája